Erdélyi Szövetség

"Széles körben ismertetnünk kell a félrevezetett világgal a valóságos magyar múltat, s az igazság feltárása által vissza kell szerezzük szétszakított népünk önrendelkezési jogát" (Wass A)

Kedves Tagtársaink!  Barátaink!


Nagykárolyban képviseltük Szövetségünket október 20-án a Kálvin-központ átadásán, melyre segítségnyújtásunkért köszönetül kaptunk meghívót.

Tolnay István Nagykároly- kertvárosi  református lelkész 2016-ban megkeresett bennünket, mert az épülő  Nagykàrolyi ref. Kàlvin Központ, amely ökumenikus kulturális és szociális központja lesz majdan a partiumi ifjúságnak és időskorúaknak,  puszta falakkal, tető nélkül állott; a gyűjtött pénz elfogyott, s ki voltak téve az időjárás rombolásának. Szervezetünk internetes világfelhívással szerzett új adományozókat. Szabó Péter elnökségi tagunk igen komoly munkát végzett Svájcban, hogy az épülő nagykárolyi református templom és szabadidő központ építéséhez segítséget nyújthassunk. A nagykàrolyi ref. Kàlvin-Központra kereken 20 Ezer CHF összeget sikerült összegyűjtenie. Ebben benne van a 3 nagyvàros Zürich, Genf és Bàzel Magyar reformàtus gyülekezetek perselypénz-adomànya, ami kereken 3000 frankot tett ki. A nagykárolyiak (Tolnay István ref. lelkész) megköszönték az e témában végzett körlevelezésünket, amelynek hatására sok adományt kaptak, és az állami vezetők  (Soltész Miklós államtitkár) közül is meglátogatták az építkezést, segítséget nyújtva nekik. A mintegy 21 évig épülő templomegyüttes átadásán közel 1500 ember vett részt, küldöttségek, Partiumból, és magyarországi református gyülekezetektől. Az Erdélyi Szövetséget Gondos Anikóval képviseltük az átadáson, mert Szabó Péter alelnökünket betegsége akadályozta meg az utazásban. Tolnay István esperes felsorolta a támogatókat, köztük az Erdélyi szövetséget is, s  külön név szerint megköszönte Dr. Hévizi Józsa elnöknek és Szabó Péter elnökségi tagunknak a segítséget.

 

 Részletes tudósítást találtok az M1-es TV-csatorna  Élő Egyház 2019.10.22. adásában.

Ahhoz hogy megtekintsétek, a  Google-be az alábbiakat kell beírnotok:

Élő egyház | MédiaKlikk

https://mediaklikk.hu›musor › eloegyhaz

(Kezdete: a kurzort a 13:03 percre húzzátok. Vége: 15:20 másodpercnél)

 

 

Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa elnök

 --------------------------------------------------------------------------------

Cikk a Maszol.ro portálról:

 Nagykárolyban felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot 2019. október 20., vasárnap, 19:34 | MTI -A A+ Nagykárolyban vasárnap délután felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat, és óvodát foglal magában. Tolnay István, a templomépítő lelkész, esperes felidézte: a kertvárosi gyülekezet református központjának 1998-ban tették le az alapkövét, és közel két évtizeden át, nagy erőfeszítések árán, lassan haladt, de 2016-ban fordulatot vett az építkezés. Ekkortól a magyar állam segítséget nyújtott az építkezés befejezéséhez. A templomszentelésen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: most kedvező időket élünk, de nagy baj lesz, ha nem építünk épületeket és közösségeket. „Európa nyugati felében ugyanis, ahonnan sok segítség érkezett korábban a templomaink és közösségeink építéséhez, kezdik kizárni Isten jelenlétét" – mondta. Az államtitkár úgy vélte, ma Nyugat-Európában nemcsak Istent tagadják, hanem az isteni tanítást is, és a történelem során, ha egy közösség szembefordult a krisztusi tanítással, annak mindig súlyos lett a következménye. Forrás: a Kálvin-központ Facebook-oldala Soltész Miklós Kálvin Jánost idézve kijelentette: „soha nincs olyan nyomorult idő, hogy az ember becsületes ne lehetne". Óriási feladatnak tekintette a becsületesség továbbvitelét. Az államtitkár szerint sok millió ember munkájából fakad az a nagyságrendileg 350 millió forint, amivel a magyar állam támogatta a templom és a református központ felépítését. Felidézte: Nagykárolyban született Károli Gáspár bibliafordító és Kaffka Margit író, itt ismerte meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát, későbbi feleségét, itt tanult Ady Endre, de a nagykárolyiaknak mégsem csak a múltból kell élniük, hanem a jövő felé kell fordulniuk, és a templom felavatása után sem dőlhetnek hátra. A templomavató hálaadó istentiszteleten prédikáló Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke fontosnak tartotta, hogy a hívek ne csak azt próbálják kiolvasni, mi az isten akarata, hanem azt is, hogy mit kell ehhez hozzátenniük. Kijelentette: minden templom azért van, hogy akik abba betérnek, részesüljenek a fentről jövő erőből. Aki pedig ebből az erőből kap, az adni is tud. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, az egyházmegye főgondnoka megkövette a gyülekezetet amiért az építkezés egy nehéz időszakában maga is kishitű volt, és elvesztette a reményt, hogy valaha sikerül befejezni a megálmodott református központot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) üzenetét hozó Horváth Anna ügyvezető alelnök kijelentette: a határok feletti nemzetegyesítés új kora a legékesebb bizonyíték arra, hogy érdemes kitartani. A templomavató istentiszteletet több százan kivetítőn nézték a templom udvarán. Az épület ugyanis szűknek bizonyult minden vendég befogadására. Az avatóünnepség szalagvágással, a himnusz eléneklésével és szeretetvendégséggel végződött. - a Maszol.ro portálról  

Kálvin központ

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 47
Heti: 138
Havi: 2 327
Össz.: 241 758
Oldal: A közbenjárásunkkal befejezett Nagykárolyi Kálvin Központ átadásán jártunk!
Erdélyi Szövetség - © 2008 - 2024 - erdelyi-szovetseg.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat