Erdélyi Szövetség

"Széles körben ismertetnünk kell a félrevezetett világgal a valóságos magyar múltat, s az igazság feltárása által vissza kell szerezzük szétszakított népünk önrendelkezési jogát" (Wass A)

 
   

TILTAKOZÁS AZ ÚZ-VÖLGYI TEMETŐ  ERŐSZAKOS ROMBOLÁSA, ELOROZÁSA ELLEN 

(Az Erdélyi Szövetség állásfoglalása)

Az 1920 óta (trianoni béke) eltelt 100 évben az erdélyi őshonos magyarság otthonából való kivetésére, elűzésére állandó atrocitásokkal, háborús időben etnikai tisztogatással, népírtással, a román közigazgatás kiépülésekor és azt követően a magyar tannyelvű iskolák elvételével, a magyar nyelv használatát korlátozó, majd a közigazgatásból eltiltó rendeletekkel, föld-, ház, egyéb tulajdon elvételével, az magyar egyházak ellehetetlenítésével, papjainak üldözésével, a határövezetek  románokkal való betelepítésével, a Székelyföldön un. „kultúrzóna” kialakításával a székelyek „visszarománosítására”, magasabb adófizetéssel, diszkriminatív hitelpolitikával tönkre téve a magyar vállalkozásokat sújtották az erdélyi magyarokat. Numerus clausussal akadályozták a magyar diákok egyetemre való bejutását, tanítóikat, értelmiségi vezetőiket állandó üldözéssel Magyarországra való emigrációra késztették. Elvették helyneveiket, személyneveiket. 1945 után a magyar tannyelvű iskolahálózat elsorvasztásának új korszaka kezdődött és napjainkban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Kar román egyetembe olvasztásával, a székely Mikó Kollégium államosításával, a rendszerváltás követően Erdélyt és azon belül a  székely megyéket éríntő erősebb elvonással és visszatartott gazdasági fejlesztéssel diszkriminálják, a magyar közigazgatási vezetőket (polgármesterek, alpolgármesterek) peres úton bírságolva félemlítik meg, miközben a szocializmus centralizációját, a központi hatalom kinyújtott kezét szolgálják az állítólag „törvényességi felügyeletet gyakorló” prefektusok felettük.

Most odajutottunk, hogy nemcsak hatalmas épületeket, ortodox templomokat emelnek a magyar városok városképének románosítására, nemcsak az intézményeiket, a földjeiket, tulajdonukat, de még a temetőiket is el akarják venni a magyaroktól!

 A kimagasló erdélyi magyar tudósoknak, alkotóknak nyughelyet adó Házsongárdi temetőből a rendszerváltást követően sorra tűntek el a magyar sírhelyek, helyükbe románokat temettek, s most az Úz-völgyi magyar temetőt is el akarják venni tőlük; feldühödött, vagy valakik által felizgatott – ahogyan ez 1990-ben marosvásárhelyi pogromnál is történt - román csőcselék június 6-án tört rá a temetőt őrző székelyekre, törve, zúzva; bozgorozva, ahogyan ez rendszerint történt és történik azon a tájon.

Az Úz-völgyi harcok során több mint 1000 elesett osztrák-magyar katonát temettek el ebbe az Úz völgy-telepi temetőbe 1918 elejéig. Néhány kimagasló helytállást tanúsító tiszt külön emlékművet kapott.1944-ben a szovjet gépesített alakulatok órák alatt szétverték a székely határvédelem itt védekező alakulatait, sok székely jeltelen sírban nyugszik. Ezért az Úz-völgyi hősi temető második világháborús emlékműveit 1990 után állították, többek között a háborút túlélő székely veteránok kezdeményezésére. A temető 1994-től ismét hivatalos megemlékezések helyszíne lett, és folyamatosan zajlik a felújítása. Jelenleg több mint 670 kereszt van helyreállítva, és több emlékművet is felállított a magyar állam támogatásával a csíkszentmártoni önkormányzat és más szervezetek.

Az elmúlt 100 évben számtalan erdélyi magyar hősi temető pusztult el, vált az enyészetté (pl. a Gyilkos-tó környékén lévő, un. dancurási osztrák-magyar hősi temetőt 1987-ben kotrógépekkel dózerolták le a Ceausescu-féle hatóságok. Az Úzvölgy-telepi temető az egyetlen, nagyrészt rehabilitált monumentális első világháborús temető ma Székelyföldön, mely pótolni volt hivatott ezt a hiányt. – A román belügy a bejelentésekre széttárja a karját – nem tud mit tenni, „vizsgálják az ügyet”. Ugyanakkor 5 évi nehéz börtönbüntetést szenved ártatlanul, koncepciós perben elítélve a világ szégyenére Beke István és Szőcs Zoltán!

Le kell szögeznünk, a magyar állam minden megbékélési kísérletét durván elutasítja, százéve kijátssza a román politika, igazságszolgáltatás, rendőrség stb. Nincs más kiút Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége, a  Székelyföld magyarsága számára Romániában mint a területi autonómia, amikor az általa lakott területen saját regionális törvényhozással, regionális kormánnyal, annak alávetett rendőrséggel, a helyi adók helyi felhasználásával, a központi költségvetésből kiegészítve dönthet minden napi életéről! lényegében a NUT2-es modellről beszélünk, amellyel adták meg az Európa Unión belül számos kisebbségi népcsoportnak önálló régió alakításával a területi autonómiát. Erdély, Bánát, Partium számára pedig ki kell követelni Románián belüli különállást, mert a regáti románságtól eltérő gazdasági fejlettségű, kultúrájú területek Európába való visszaintegrálódásának ez az egyedüli útja.                        

Véget kell vetni a 100 éves szenvedésnek!

 

Budapest, 2019. június 7.

                                                                                                                                                    ERDÉLYI SZÖVETSÉG

 

 

 A Gyergyó Barátai Kör felhívása itt olvasható, aláírásához a lila színű betükre kell kattintani:

Petíció az úzvölgyi temető elrománosítása ellen

Nem tűrjük hadisírjaink meggyalázását!

Címzett:
Cecilia Wikström
Európai Parlament Petíciós Bizottsága elnöke
European Parliament
B-1047 BRUSSELS

 

Tisztelt Európai Parlament!

Mi, aláírók a leghatározottabban tiltakozunk a Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozó Úzvölgye magyar katonai temetőjének erőszakos, engedély nélküli átalakítása ellen. A magyar katonák sírjai fölé a moldvai Dărmăneşti (Dormánfalva) község engedély nélkül állított román emlékműveket, amit rosszindulatú provokációnak, hőseink meggyalázásának tartunk.

Elfogadhatatlannak tartjuk továbbá Románia hatóságainak hozzáállását, hogy a magyar-román hadisíregyezmény hatálya alá tartozó katonai temető jogellenes átalakítását – súlyosan sértve ezzel az egyezményt – nem akadályozták meg.

Meggyőződésünk, hogy mások sírhelyeinek meggyalázása nem tekinthető az európai normák szerint elfogadható gyakorlatnak.

Felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy mivel a kialakult helyzet súlyosan sérti európai uniós tagállami polgárok széles körének kegyeleti jogait, vizsgálja ki az úzvölgyi temető ügyét és lépjen fel Románia kormányánál az eredeti állapot helyreállítása érdekében.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 47
Heti: 126
Havi: 2 315
Össz.: 241 746
Oldal: TILTAKOZÁS AZ ÚZ-VÖLGYI TEMETŐ ERŐSZAKOS ROMBOLÁSA, ELOROZÁSA ELLEN
Erdélyi Szövetség - © 2008 - 2024 - erdelyi-szovetseg.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat