Meghívó
Hogyan hasznosíthatná Erdély (különös tekintettel a Székelyföldre) a svájci JURA tartomány önrendelkezésért, autonómiáért vívott küzdelmeinek eredményeit?
Az Erdélyi Szövetség kezdettől fogva törekszik arra, hogy elősegítse az utódállamokban élő magyarság önrendelkezési és önigazgatási törekvéseit. A svájci Jura kanton autonómiája, harca önrendelkezéséért című, eredetileg francia nyelven kiadott kötet magyar nyelvű változatát Nagyváradon mutattuk be 2022. október 19-én a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ termében, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Egyesület közös szervezésében.
Dr. Szili Katalin szerint egyszerre jelent iránytűt és tükröt is az erdélyi autonómiatörekvéseknek. Tőkés László is úgy vélte, hogy „a svájci történet a dél-tiroli modell mellett, azzal együtt mintaértékű eset, a róla szóló könyv pedig „újabb jelentős hivatkozási alap, mely az önrendelkezésért folytatott küzdelmünkhöz nyújt igazi szakmai, szellemi, politikai muníciót”. – Szabó Péter rámutatott, a határon túli magyar közösségek problémáinak megoldása oly módon lehetséges, ahogyan Svájcban a hosszú ideig terebélyesedő Jura-kérdést megoldották.
Dr. Hévizi Józsa, az ESZ elnöke kijelentette, hogy „a központi hatalom lebontása a helyi önkormányzatok javára, a helyi önkormányzatok megerősödésével a demokrácia kiszélesedéséhez vezethetne Romániában és a többi utódállamban is. Az autonómia nem kell, hogy szeparatizmushoz vezessen; ugyanakkor megoldja az etnikai konfliktusokat. A gazdaságilag megerősödő kisebbségi népcsoportok az egész ország számára gyarapodást jelenthetnek.”
Történész munkacsoportunk a külhoni magyar diákok és tanáraik számára ingyen hozzáférhető honismereti munkafüzeteket (Kárpátalja, Székelyföld, Részek) szerkesztett feladatokkal, amelyek tanórán, vagy házi feladatként, továbbá helytörténeti vagy iskolai vetélkedőkön hasznosíthatóak. (Ovasható: a fenti kék cimre kattintva!)
--------------------------------------------------------
A Nemzetpolitikai Kutatóintézetben 2022-ben a könyvet bemutatták:
Dr. Szili Katalin, a határon túli autonómia ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történész, az Erdélyi Szövetség elnöke
B. Szabó Péter, az Erdélyi Szövetség alelnöke
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.