Évente számvetésre hív Románia a december 1-i igéretek ünnepével

 

1.      Mit jelent, hogy Románia fennállásának ünnepét éppen december 1-re tette? - 

 

Az 1877-78-as oroszt török háborút követő san-stefanói békeszerződésben elismerték Románia függetlenségét. Megszületett a Román Királyság, melynek első ünnepélyes aktusára 1881. május 10.-én került sor, amikor a bukaresti Bazilikában Károly fejedelmet Románia királyává koronázták. Az I világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerében a  saint-germaini békeszerződésben, melyet Ausztria 1919.szept. 10-én írt alá,  lemondott az egykori Osztrák-Magyar-Monarchia területeinek túlnyomó részéről. Ebben Bukovinát megkapta Románia. Erdély a Partiummal együtt és a Bánát egy részével a trianoni békediktátum aláírásával (1920. június 4-én) csatoltatott hivatalosan Romániához ugyan, de annak katonai megszállása már 1918. decemberében megkezdődött azt követően, hogy

a december elsején megtartott nagygyűlésen, akik kiegészültek az egyházak, a szociáldemokraták, a román hadsereg, valamint a bukovinai és besszarábiai nemzeti tanácsok képviselőivel. A hivatalos küldöttek összlétszáma így 1228 fő volt. Az erdélyi küldöttek helyszínre utazását a Garami miniszter által rendelkezésükre bocsátott különvonatok segítették elő. A nagygyűlésen Vasile Goldiş felolvasta az előző éjszaka elfogadott 9 pontból álló rezolúciót, melynek első pontja a következőket tartalmazta: "Erdély, Bánát és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18-án (december 1-jén) nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárt, kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával." – 1918. december 1-jén a küldöttek megválasztották a Román Nemzeti Nagytanácsot, amely 2-án 15 tagból álló Kormányzótanácsot, amely szerv az erdélyi románság kormányaként működött. December 24-én, két királyi dekrétum jelent meg. A 2671. számú királyi rendelet törvénybe iktatta a gyulafehérvári rezolúciók egyesülési rendelkezését (I. pont), a másik, a 3632. számú rendelet pedig hat törvénycikkben szabályozta a királyi román kormány és a Kormányzótanács viszonyát, jelentősen csökkentve utóbbi hatáskörét. A gyulafehérvári pontok és az erdélyi románok önigazgatásra vonatkozó elképzelései tehát már a kodifikáció során csorbát szenvedtek, minthogy az egyesülési ponton kívül az összes többi általános, demokratikus és kisebbségi jogok biztosítása kimarad belőlük.[1]

2.      A gyulafehérvári nyilatkozatban mit ígért Románia december 1-jén a magyarságnak és a szászságnak?

 

Az anyanyelvhasználatát korlátozás nélkül a közéletben, az oktatásban, a bíróság előtt és a hivatali ügyek intézésében, és hogy Románia parlamentjében, illetve kormányában számarányuk szerint képviseltethetik magukat:

• „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben. Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az Állam minden felekezete számára.” (III. pont)

A hozzácsatolt Erdély, Bánság, Partium számára Románián belül külön kormányzatot, más szóval autonómiát:

• „Az Erdély, Bánság, Partium román nemzeti ügyeinek továbbvitelére a nemzetgyűlés egy Román Nemzeti Nagytanács létrehozását határozza el, amely teljes joggal, bármikor és bárhol képviselheti a román nemzetet a világ többi nemzete előtt, és meghozhat minden olyan intézkedést, amely a nemzeti érdekek elősegítésére irányul.” (IX. pont)

 

3.      Mit tartott be ebből az eltelt 100 év alatt Románia? Milyen ma a magyarság és a szászság helyzete?

 

Az 1923. évi alkotmány az országot román nemzetállammá nyilvánította, és visszavonta a gyulafehérvári határozat fontos ígéreteit:

Az 1.§: "A román királyság egységes és nemzeti állam." Az 5.§-ból kiderül, hogy a nemzeti kisebbség fogalmát nem ismeri el:"...A románok faji eredet béli, nyelvi vagy vallási különbség nélkül élvezik a lelkiismeretszabadságot, tanszabadságot, sajtószabadságot...(stb). "

C.G. Dissescu szenátor, egyetemi tanár az 1923-as alkotmánytervezet készítője szerint: az "egységes" jelző az említett 1.§-ban "...kizár a helyi önkormányzattal való mindennemű foglalkozást és tervezgetést. A regionalizmus az új alkotmány betűjével és szellemével ellentétes és azt az új alkotmány elítéli. Ennek gyakorlása államellenes bűncselekmény lehet."

bűncselekmény lehet." [2]

A hatóságok előtti nyelvhasználat jogát 1921 és 1922-ben kezdték eltiltani: 1921-ben az igazságügyminisztérium körrendeletével valamennyi bíróságot arra kötelezte, hogy szóban és írásban kizárólag a román nyelvet használja. Az 1925-ös közigazgatási törvényjavaslatban a törvényhozási tanácsra bíztak a helyi kisebbségi nyelv engedélyezését, ami gyakorlatilag a kisebbségi nyelv használatának a visszautasítását jelentette. így a falvakban is megjelent a tábla a jegyzői irodákban: "Csak románul beszéljenek". Az 1936-os új közigazgatási törvény szigorú büntetéseket helyezett kilátásba, ha a helyi tanácsban kisebbségi nyelvet használtak (pl. feloszlatás). A bíróság előtti nyelvhasználatot -amit a kisebbségvédelmi szerződés szintén elő írt - inkább nem szabályozta, a tolmácsolást az ügyvédek, ügyfelek végezték. 1929-től a szövetkezetek könyvelését kizárólag románul lehetett vezetni. 1935-től pótadó fizetésére kötelezték azokat az iparosokat, kereskedőket, akik könyvelésüket nem románul vezették. Az üzletbe lépővel románul kellett beszélni súlyos büntetés terhe alatt. (1936-tól a hangosfilmek magyar nyelven nem voltak vetíthetőké.)

közigazgatás átszervezése

Valamennyi utódállamban a közigazgatási egységek; járások, megyék átszervezésének célja az volt, hogy az újonnan kialakított területi egységekben a magyarság száma ne érje el a nyelvtörvényben meghatározott arányszámot, és így az anyanyelv használatát ne kelljen megadni.

 

diszkriminatív földreform és kivándorlás, tulajdonvesztés

A román földbirtoktörvény az erdélyi románság előnyére és a magyarság gazdasági visszaszorítására tett egyértelmű intézkedéseket. Hossu Longhin szenátor kijelentése szerint: ..."ha azt akarjuk, hogy ezeknek a területeknek eredeti román karaktere legyen, ha minden ízében románná akarjuk tenni, akkor tulajdonába kell adnunk a földet."[3] Az összes földhöz juttatottak 14,8%-a volt magyar, román pedig 78,1%. Ez különösen súlyosan érintette a magyar állami birtokokra 1885 után telepített parasztokat, aminek következtében 1,802 család vándorolt ki. A székelyföldi közbirtokosságot és a Csíki Magánjavak birtokait is kisajátították. A földreform címén összesen több mint 10 000 székely parasztot fosztottak meg a csekély megélhetési forrásától. A tusnádi fürdőépületekhez tartozó birtokok egy részét a román belügyminiszter el akarta venni a székelyektől, s mikor azok ellenálltak, feloszlatta a községek tanácsait, új tanácsokat nevezett ki - odahelyezett románokból - akik a parancsot végrehajtották. A tusnádi közbirtokossági területek így kerültek ingyen a román nemzeti turisztikai hivatal tulajdonába.

Míg a román egyházak földjei növekedtek, több mint 314 000 holdnyi földet vettek el a magyar egyházaktól, amelyek pedig a jövedelmet hagyományosan főként kulturális és oktatási célokra használták föl. Kérdésessé tették az un. Katolikus Status létét és birtokait.

 

határövezetek betelepítése, kulturzóna kialakítása

A földosztás után - melynek alapját a kisajátított magyar egyházi és magán földbirtokok képezték döntően - hatalmas földterületek maradtak az állam tulajdonában, mint állami tartalék. Legnagyobb ilyen területek Bihar, Csík, Háromszék és Szatmár vármegyében maradtak.

Constantinescu román földművelésügyi miniszter 1923. november 10-én

kijelentette a román szenátusban, hogy "Erdélyben a Temes - Torontáltól Aradon át Szatmárig húzódó zónába eső kisajátított területet arra a célra tartottuk meg, hogy oda határainkon túl és havasainkon élő románokat telepítsünk, mert úgy gondolom, hogy ez a kisajátított terület csak azokat illeti meg, akik a román nacionalizmus bölcsőjét képviselik." [4] -

Ugyanakkor Jinga Viktor miniszterhelyettes, a román telepítés egyik legalaposabb szakértője, 1928-ban így határozta meg a földbirtokpolitika célját: "Az idehozott idegenekkel bármilyen nyelven beszéljenek, s az istent bármiképp imádják, meg kell értetni, hogy a nap alatt ez a föld a románság teljes és örök uralma számára van fönntartva, és ezért a román állam kötelességszerűen a népi önmegtartás érdekében elhatározott és kiterjedt tevékenységbe fogott, s ennek első és legjelentősebb része a román népi élettér kitisztítása minden oda nem illő elemtől." [5]Az így körvonalazott cél elérése érdekében - Jinga adatai szerint - a trianoni határ mentén összesen 111 román telepet létesítettek.)

1924-től kezdve a csaknem teljesen magyar anyanyelvű Székelyföld és a határ menti sáv vegyes anyanyelvű - helyenként magyar többségű - lakosságának románosodását kívánták gyorsítani azzal, hogy a területek 10 megyéjében, a hivatalos indoklás szerint a román oktatás intenzívebbé tétele céljából, létrehozták az un. kultúrzónát, ahol az állami iskolákban regáti tanítókat helyeztek el 50%-kal magasabb fizetéssel, amit 10 hektár letelepedési birtok egészített ki.

1938 végén felállították a katonai határövezetet. Az erről szóló törvény lehetővé tette a katonai övezetekben lévő bármely ingatlannak katonai célra való kisajátítását.1939-ben kiadott törvény szerint a határszéli vagy vegyes vidéken megvásárolt ingatlanokat telepítési célokra csakis románoknak lehet eladni. A trianoni határ mellett összesen 111 román telepet létesítettek.

diszkriminatív adópolitika

A székelyföldi megyék természeti adottságai nem kedveztek a mezőgazdaságnak, ipar alig volt.

"Mi olyan politikát folytatunk, melyet önök is kénytelenek lesznek folytatni...ha román lelkük van: a közgazdasági és pénzügyek nemzeti alapokra való helyezésének politikáját." - fejtette ki gazdaságpolitikája lényegét Bratianu Vintila.[6]

Az 1934-ben megszavazott - diszkriminatív jellegű - adósságrendező törvény a világgazdasági válság miatt nehéz helyzetbe jutott adósok sorsán kívánt enyhíteni, de míg a székely közbirtokosságokra nem vonatkozott, a volt Naszódi 2.sz. és Karánsebesi 13.sz. határőrezredhez tartozó román közbirtokosságokra (ezeket a románok az 1848/49-es magyarellenes harcért kapták, de a dualista magyar állam  meghagyta birtokukban) kiterjedt, azok tehát kedvezményeket kaptak.

Az 1934-36 között az adóbehajtás a székely megyékben sokkal szigorúbb volt, mint a román lakosságú vidékeken. Román megyékben az adó 38,2%-t, az ukrán többségű Cernauti megyében és a székely megyékben 96,5% volt a hivatalos adatok szerint. 1924-26-ig az iparosok és kereskedők adója a régi román királyság területén 11%-kal csökkent, Erdélyben azonban 24,6%-kal emelkedett. Ha a kereskedők az üzlet nevét a cégtáblákon magyarul is ki akarták tenni, a rendes adó többszörösét kellett megfizetniük. A román pénzügyminisztérium hivatalos kiadványa szerint, 1924-től 1926-ig Erdélyben 205 millióval több egyenesadót fizettek, mint a régi román királyságban.

 

diszkriminatív hitelpolitika

Bár 1920 után a szomszédállamokhoz került a magyarországi hitelintézetek 61,1%-a, a megvalósuló bankpolitika mindenütt a többségi tőkét szolgálta. A liberális irányítás alatt lévő jegybank, a román Nemzeti Bank nagyon kevés hitelt volt hajlandó a magyar bankok rendelkezésére bocsátani, ezért azok csak korlátozott hiteleket tudtak nyújtani. Ugyanakkor a román bankok a régi arányban kapták az igényelt hitel összegeit. Így az egész magyar gazdasági élet súlyos nehézségek és akadályok középpontjába került. A kedvezőtlen hitel felvételek miatt a fiatalság nagy része kénytelen volt elvándorolni az egykor királyi Románia területeire (számuk mintegy 100 000-re tehető).

 

névelemzés, tanítók elűzése, kisebbségi értelmiségiek és az iskolák számának csökkentése

1924-től a magyar tanítók csak úgy taníthattak, ha román nyelvből vizsgáztak, különben nem kaptak tanítási engedélyt. Az egyházi szolgálatban lévő tanítók állami fizetéskiegészítése elmaradt. Az egyházak nem tudták fizetésüket biztosítani, mivel az iskolák fenntartását szolgáló alapítványaik elértéktelenedtek, birtokaikat földreform címén elvették. (Ugyanakkor a szász, román stb. nemzetiségű tanítóknak a magyar uralom alatt élvezett kedvezményeik továbbra is megmaradtak. Ők államsegélyt kaptak, vasúti féljegyük megmaradt, nyugdíjigényüket elismerték.) 1933 után pedig a katonaságnál is csak, mint közlegények szolgálhattak, mert a tiszti vizsgán nemzetiségük miatt elbuktatták őket. A tanítók egyrésze áttelepült Magyarországra. A magyar nyelvű oktatás 1919 után gyakorlatilag a felekezeti iskolákba szorult vissza, ezernél több magyar tannyelvű állami népiskola szűnt meg. Az 1930-31-es tanévben 483 református, 297 katolikus, 36 unitárius és 6 evangélikus elemi iskolát tartottak fönn - minden államsegély nélkül. Ezekbe a magyar tankötelesek 57,6%-a járt. A többieknek elvileg magyar nyelvű állami iskolákba vagy román iskolák magyar tagozataiba kellett volna járniuk, de ezeknek a száma állandóan csökkent. Így a magyar gyermekek jelentős százaléka román tannyelvű iskolákba volt kénytelen járni, ahová egyébként a Székelyföldön származást kutató névelemzés alapján is kényszerítették őket. A dualizmus korában a magyar és román iskolák fenntartása egyformán államsegélyből történt, azonban most az államsegély megtagadása miatt a felekezeti román iskolák államiakká váltak (de megmaradtak), ugyanakkor a magyar iskolák megszűntek.

A magyar felekezeti iskolákban is kötelező volt 4 (földrajz, történelem, alkotmánytan, román nyelv) tantárgy románul oktatása, ami gyakorlatilag az iskolákat kétnyelvűekké tette. 1924 után a román állami iskolák magyar tannyelvében és magyar tagozatában kezdték bevezetni a kizárólagos román tannyelvet. (A magyar tagozatokat gyakran egyszerűen tanfelügyelői rendelettel szüntették meg.)  A középiskolai oktatásban még rosszabb volt a helyzet: Az 1930-31-es tanévben 23 magyar nyelvű, alapítványi vagyonától megfosztott felekezeti polgári, 17 líceum, 7 tanítóképző, 4 felsőkereskedelmi és 4 gazdasági téli iskola működött. Közel fele volt csak az 1918-ban létező középiskoláknak. Szűrő érettségivel: Az 1925. évben bevezetett (román nyelven való) érettségi kötelezettségnek mintegy a magyar tanulók 75% nem felelt meg. 1927-ben a tanulók 91,5%-a bukott meg. A 30-as években tovább szigorodott a törvény, ily módon is csökkentve a felsőfokon tovább tanuló diákok számát.

1934 után a felvételiken a legtöbb magyar jelöltet elbuktatták. 1938-ban rendelték el az ügyvédek nyelvvizsgáját is.

Felsőfokú oktatás: 1919-ben a kolozsvári magyar egyetemet erőszakkal átvették a román állam számára, és a következő iskolai év elején már, mint román állami egyetemet nyitották meg. A kolozsvári román egyetemre évente mintegy 2500 hallgatót vettek föl, akik közül átlagban 300 volt a magyar, de ezek közül csak kevesen tudták elvégezni a tanulmányaikat. Az első 10 évben összesen 34-en kaptak oklevelet, az összes diplomás 6-7%-a. A magyarság 1919-ben a kisebbségi szerződésre és a gyulafehérvári határozatokra támaszkodva elhatározta, hogy az összes magyar egyházak együttes erejével magyar egyetemet szervez. A kormány azonban a kezdeményezést megszüntette és örökre eltiltotta. Mindez azt jelentette, hogy a magyar értelmiség utánpótlása elapadt, hiszen a magyarországi tanulmányok után csak kevesen tértek vissza Erdélybe, a bizonytalan elhelyezkedési és megélhetési viszonyokba.

A teológiák számára sikerült ugyan államsegélyt szerezni, de az épületek karbantartása, kijavítása az egyházkerületet terhelte.

numerus clausus

A harmincas években már a magánvállalatoknál is érvényesítették az un. "numerus valachicust", tehát megkívánták, hogy az alkalmazottak többsége s az ügyvitel nyelve román legyen. A megállapított nemzetiségi kulcsszám a főiskolai hallgatóknál 5,5% volt, de a magyarok közül 3,1% jutott be felsőfokú oktatási intézménybe. 1933 után Vaida Sándor numerus valachicus mozgalma következtében újabb nyelvvizsgát követeltek a köztisztviselőktől, ami újabb elbocsátásokhoz vezetett. (A mozgalom keretében a határvidék 50 km-es körzetéből ki akarták telepíteni a kisebbségeket.) Az 1938-as alkotmány alapelvként mondta ki, hogy a hivatali alkalmazásnál a román elem államalkotó többsége figyelembe veendő.

helynevek, személynevek (identitás) elvétele

A Kormányzótanács 1.sz. dekrétuma 1919-ben leszögezte, hogy "a helységneveket minden nemzet a saját nyelvén használhatja". 1921 után előírták a magyar sajtóban a román helységnevek használatát. A magyar lapokban követelték a helységnevek románul való használatát (cenzúra). Végül a helységnévkutatás is teljesen lehetetlenné vált. Még a versekben is követelték a román helységnév használatát.

 

egyházak helyzete autonómia nélkül

A reformátusok összehívták az egyházmegyék összesített gyűlését, kimondták az új Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulását és megválasztották az új szervezet püspökét és tisztikarát. A román jóváhagyás 20 évig késett, addig ugyanis hiába kérhette a kormánytól a többi egyházkerületnek és vezetőjüknek folyósított anyagi támogatást.

Az ország a szentszékkel 1927-ben kötött megegyezést. A Szentszék engedélyezte egy 5. román görögkatolikus püspökség felállítását, s így a közös román görögkatolikus és magyar római katolikus püspökök tanácsában a román püspökök többségre jutottak. Így a konkordátum értelmében közösen kezelt (magyar katolikusok állampapírjaiból szervezett) Patrimonium Sacrum felett a román többségű egyházi vezetők döntöttek. Majd 20 évig folytattak küzdelmet a Római Katolikus Status megszüntetése és vagyonának elkobzása ellen, amelyet egy kolozsvári egyetemi tanár (Ghibu Onisifor) vezetett, s akinek e célból megjelenített munkáit a szakminisztériumok pénzén adták ki.

A román egyházakat minden módon (pl. földosztás) előnyben részesítették, s ezt a megkülönböztetést rögzíti az egyházak közötti diszkriminációt tartalmazó 1928. évi kultusztörvény, az 1939-es alkotmány. A 30-as években a székelyföldi parasztokat arra kényszerítették, hogy a kis számú odahelyezett, a román nemzeti egyházhoz tartozó román tisztviselő és erőszakkal áttérítettek számára templomokat építsenek, minthogy román állami iskolákat is fel kellett építeniük.

 

1945 utáni kisebbségpolitikai gyakorlat jellemzői:

etnikai tisztogatások

Az 1944. szeptember 12-i szovjet-román fegyverszüneti szerződés eltörölte a második bécsi döntést, kimondotta, hogy "Erdélyt (vagy nagyobb részét) visszakapja Románia". Az eredetileg rendfenntartás céljából alakuló kb. 10 000 fős félkatonai szervezetek, az un. Maniu-gárdisták 6 héten keresztül rettegésben tartották Észak-Erdély lakosságát több száz ember brutális meggyilkolásával. Végül Észak-Erdélyben szovjet katonai irányítás alatt, Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottság alakult, s átmenetileg szovjet katonai közigazgatás bevezetésére került sor.

engedmények ígéretével való megosztás, kisebbségi vezetők egymással való szembeállítása:

1945-ben - a békeszerződések előtt, a valamiféle területi elcsatolástól való félelemben - kiadták a Nemzetiségi Statútumot (86/1945.számú törvény), amely 30% nemzetiségi lakos esetében lehetővé tette a nyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban, bár a kolozsvári egyetemmel kapcsolatosan a kétnyelvű egyetemet szorgalmazott. Az 1945. márciusában megalakuló Groza-kormány - a Magyar Népi Szövetség és más szervezetek kérésére ígéretet tett a közigazgatási autonómia egész Erdélyre való kiterjesztésére, de még ugyanabban a hónapban feloszlatta a 11 észak-erdélyi megye önszerveződéssel megválasztott tanácskozó testületét.

közigazgatás átszervezése

Az 1952-es alkotmány lehetőséget nyújtott a tömbben élő székelyek számára egy Magyar Automóm Tartomány fölállítására. Az előterjesztéskor a pártfőtitkár Gheorghiu Dej a sztálini nemzetiségpolitikai gyakorlat követését jelölte meg célként. (Nem rendelték az autonóm területhez Aranyosszéket, Barcaság és Moldva magyar lakta területeit.) Mintául az 1936-os sztálini alkotmány "szocialista területi autonómiája volt". Nem sejtette senki, hogy ez egyben azt jelentette, hogy ami elfogadott volt Erdély nemzetiségek lakta területein: a román, magyar, és a német nyelv akadálymentes használata, az a jövőben csak a Magyar Autonóm Tartomány területére korlátozódik.

1960-ban N. Ceausescu beterjesztette az új közigazgatási reformot: A Magyar Autonom Tartomány nevét Maros - Magyar Autonóm Tartományra változtatták oly módon, hogy a magyarság számaránya csökkent a román lakta részek hozzácsatolásával és magyarlakta területek elcsatolásával.

1967-es RKP határozat értelmében a közigazgatás újabb átalakítására kerül sor; megszűnik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány is. Az új beosztás csak részben felelt meg az 1918 előttinek; csökkentették a falvak számát, növelték a városokét.

 

szocialista iparosítás - betelepítéssel (etnikai arányok megváltoztatásával)

A kompakt etnikai tömböket céltudatosan fellazítja az "urbanizáció" állami ipartelepítéssel összekötve, amelynek során a központi szakember-kihelyezéssel megváltoztatják az adott város, település etnikai összetételét. A betelepülő román értelmiségiek, hivatalnokok, rendőrök stb. különböző előnyöket élveznek (emelt fizetés, letelepedési segély stb.). A 70-es években az Erdélybe telepített új gyárak szakmunkásgárdáját a Kárpátokon túli városokban megnyitott ipari iskolákban oktatták, ahonnan nagy számban települtek be az addig magyar arculatú erdélyi városokba, az új telepítésű gyárak munkaerőellátására létesített "blokkházakba" (lakótelepekre). Numerus clausus érvényesült a felsőfokú intézményekbe való bekerülésnél, munkahelyi felvételeknél.

 

magyar tannyelvű iskolahálózat elsorvasztása:

1945 után az általános és középfokú oktatás mellett a felsőoktatás is megindult. Az 1872-ben alapított - 1918-ban románná, 1940-ben újra magyarrá tett kolozsvári egyetem utódjaként létrehozták a Bolyai Jánosról elnevezett magyar egyetemet, majd az ebből később kiváló marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti kart. Ugyancsak Kolozsváron mezőgazdasági főiskola, zenekonzervatórium, képzőművészeti főiskola, Marosvásárhelyen színi akadémia, tanítóképző és az 1948-tól szervezett csángó iskolák ellátására Bákóban magyar tanítóképző létesült. Mindez tiszavirágéletű volt. A kormányzat módszere először a kisebbségi iskolák román tanintézetekkel való egyesítése volt, majd egyre kevesebb magyar hallgatót vettek föl, végül a jelentkezők alacsony létszámára való tekintettel felszámolták a magyar tagozatokat. A bomlás 1956-ban indult meg az elemi iskolákkal.

Mintegy jutalmul, hogy Románia területét fölhasználhatta a Szovjetunió a magyarországi megszállás előkészítésére, továbbá egy évig, a felelősségre vonásukig, Snagovban fogva tartották az 1956-os vezetőket, a Nagy Imre csoportot; 1958-ban kivonták az orosz csapatokat Romániából. Az 1956-os magyar forradalmi eseményeket követő politikai tisztogatás újabb lehetőséget jelentett az erdélyi magyar politikusokkal, értelmiségiekkel való leszámolásra azon a címen, hogy azok kapcsolatba léptek a magyar "ellenforradalmárokkal". Az 1956-os magyarországi forradalom ürügyén több magyar hallgatót kizártak, vagy hadbíróság elé állítottak. 1957-ben megkezdődtek a perek. 1958-ban bezárták a Kárpátokon túl élő moldvai csángó magyarok utolsó iskoláját is. 1959-ben szűnt meg az önálló kolozsvári magyar egyetem, ebben a kolozsvári Babes és Bolyai Egyetemet. egyesítő kampányban vezető szerepet vitt N. Ceausescu.  A kínzások és a szekuritáté szüntelen zaklatásai miatt öngyilkos lett Szabédi László tanár, majd Csendes Zoltán prorektor is. Megkezdték az önálló magyar középiskolák felszámolását is.Felére csökkentek a magyar nyelvű iskolák száma, minimálisra szorult vissza az anyanyelvű szakoktatás.

 A 80-as évekre a kisebbségi iskolák a vegyes nemzetiségű iskolák tagozataivá válnak, ahol - a minimális osztálylétszám kikötésével (elemiben 25 fő, középiskolában 36 fő), megfélemlítéssel is kikényszerítették a magyar osztályok megszűnését. Ugyanakkor ahol csak 1-2 román gyerek volt ott is megkövetelték a román osztály indítását.  A 70-es években a középiskolák egy részét szaklíceumokká fokozták le, melynek során a kisebbségek nyelvén elsősorban az alacsonyabb presztízsű szakmákban engedélyezték osztályok indítását.

A marosvásárhelyi magyar tannyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet (kezdetben a Bolyai egyetem kihelyezett tagozata) az 1948-as tanügyi reformot követően önálló lett, majd 1962-ben a "román-magyar testvériség erősítésére" kétnyelvűvé vált. Fokozatosan bővítették a román tagozatot és leépítették a magyart. Míg az intézetben a magyar hallgatók száma 1965/66-ban 99%-ot tett ki, az 1988/89-es tanévben már csak a hallgatók 29,7 %-ra szorították vissza. A kolozsvári mezőgazdasági főiskolán 1959-ben szüntették meg a magyar tagozatot. A kolozsvári Képzőművészeti Felsőoktatási intézetből és a Zenekonzervatóriumból a magyar nyelvű elmélet előadásokat az 1985/86-os tanévtől tiltották ki, a gyakorlati képzésből már jóval hamarabb eltűnt.

a magyar értelmiség kiszorítása, kulturális intézetei felszámolása

Az 1948.augusztus 3-i tanügyi reform új szakaszt jelentett a magyar tannyelvű főiskolák életében. A Bolyai egyetemről távozni voltak kénytelen a nem román állampolgárságú tanárok, az új tanárokat a középiskolákból, tudományos intézetekből, a kulturális élet különböző posztjáról emelték be az oktatásba. 1950 tavaszánkezdtek hozzá a romániai magyar kulturális és tudományos élet (a Bolyai-Egyetem, a kolozsvári Állami Magyar Színház, a magyar művészeti intézetek, az Írószövetség stb.)  sajtóban folyó "marxista" bírálatához, ennek során felvetették ezek önállóságának megszüntetését, majd megtörtént az egyesítés a hasonló román intézményekkel. A korábban önálló magyar zenei és képzőművészeti akadémia ugyanis a román akadémiák tagozataként maradt meg, a szíművészetit pedig Marosvásárhelyre helyezték át. (Megkezdik a magyar intézményekkel együtt a magyar értelmiséget is kiszorítani a hajdani fővárosból, Kolozsvárról.)

1953-tól újabb magyar tannyelvű főiskolákat zártak be, az autonóm területet kivéve Erdélyből lassan eltűntek a kétnyelvű feliratok magyarországi lapok, folyóiratok, könyvek, visszaszorult a hivatalokból a magyar nyelv használata.

 

párton belüli tisztogatás, káderpolitika

Az 1956-os tisztogatásokat követően az 1980-as évektől radikálisan felgyorsult a "kádercsere": a magyar nemzetiségű városi és megyei párttitkároknak, néptanácsok vezető tisztviselőinek, vállalatigazgatóknak, a katonaság, rendőrség, állambiztonság magyar tisztjeinek felváltása román nemzetiségűekkel. A magyar nyelvű iskolák vezetésének románosítása a következő lépés az 1980-as évektől: 1984-87 között a magyar nemzetiségű iskolaigazgatók felét menesztették, és helyükbe románt neveztek ki. Ehhez hasonlóan a magyar nyelvű kulturális intézmények élére magyarul nem tudó románokat neveztek ki.

 

egyházak megtörése

1947-ben a román állam felmondta a Szentszékkel 1927-ben kötött megegyezést, majd 1948-ban a görögkatolikusokat a görögkeletiekkel való egyesülésre kényszerítette. (A másfélmillió románt számláló görög-katolikus egyházat 1948-ban rendeletileg az ortodoxiába olvasztották, a görögkeleti egyház vezetőit kicserélve pedig mindenben az állami törekvéseket szolgáló hierarchiát hoztak létre). Az állam az 1950-ben hozott vallásügyi törvény alapján az erdélyi területeken csak a gyulafehérvári püspök joghatóságát ismerte el, a másik három püspökséget főesperességnek tekintette. Az egyházi kinevezésekbe messzemenő beleszólást biztosító statútumot akartak kikényszeríteni. Az e törekvéseknek ellenálló Márton Áron püspököt 1949-ben letartóztatták, amit az egyházi elöljárók sorozatos bebörtönzése követett. Feloszlatták az oktatásban nagy szerepet vállaló szerzetesrendeket, megszüntették a római katolikus egyház gazdasági és kulturális ügyeit intéző, évszázadokon át önálló anyagi alapokkal rendelkező Status működését.

A református egyház vezetése 1949-ben megkötötte az állammal az egyezményt: Mindez azt eredményezte, hogy számos fontos pozícióban a hatalomtól függő emberek jutottak. A nyolcvanas évektől zárt számot (numerus clausus-t) próbáltak rákényszeríteni úgy a református, mint a katolikus papképzésre, hogy ezzel is csökkentsék számukat.

 

Mai helyzet:

Erdélyben a magyarok részaránya 34%-ról 20%-ra csökkent a többségi nemzethez képest. A román alkotmány nem ismeri el az őshonos magyarságot államalkotó tényezőnek, és nem biztosítja a kisebbségek kollektív jogait. A román politikai erők az országot olyan új régiókra akarják felosztani, hogy a magyarok sehol se legyenek többségben, ne követelhessenek autonómiát.

Tovább folytatják a megmaradt magyar intézmények elsorvasztását, ez történt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel. amelyet a közelmúltban a román műszaki egyetemmel vontak össze.  De példa erre a református közösség áldozatából a Dualizmus idején létrejött Székely Mikó Kollégium ügye, amelyet arra hivatkozva államosított a román állam, hogy elődjének, a magyar államnak volt a tulajdona a Dualizmus idején. A részben visszaadott vagyonok visszaperlésére is kísérletek indultak az utóbbi időben. Általában az eltelt 100 év román politikájára az igaz, hogy amire az alkotmány vagy a törvények lehetőséget biztosítanak, azt helyi rendeletekkel, a prefektus intézkedéseivel, helyi szabályozással ellehetetlenítik – az Európai Unió szeme előtt.

Tehát amikor Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke gratulált a román állam 100 éves fennállásához, gyakorlatilag provokálta Magyarországot;  az EU mai vezetésének célja, hogy Európa legnagyobb őshonos kisebbsége, a magyar nyilvánvaló sérelmeiről nem vegyen tudomást, jogos autonómia-követeléseit, az SZNT beadványait negligálja, sőt megpróbálja szítani az ellentéteket Magyarország és a szomszédai között, hogy a V4-ek egységét megbonthassa a migráció kérdésében.

 Dr. Hévizi Józsa

 

Oldal: Mit is ünnepel Románia december 1-én? Erdélytől megtagadott autonómiáját?
Erdélyi Szövetség - © 2008 - 2024 - erdelyi-szovetseg.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat