Erdélyi Szövetség

"Széles körben ismertetnünk kell a félrevezetett világgal a valóságos magyar múltat, s az igazság feltárása által vissza kell szerezzük szétszakított népünk önrendelkezési jogát" (Wass A)

Az Erdélyi Szövetség Internetes szakfolyóirata az alábbi címen olvasható:          http://erdelyiszovetseg.hu/ 

Legfrissebb számunkat a kárpátaljai magyarságnak és ruszinságnak szánjuk. Kárpátalja történetét, jelen helyzetét ismerheti meg belőle a kedves olvasó!

Mások létéért vívott küzdelemben nőtt naggyá

Megjelent a Svájcban élő Böröcz József kötete

Frigyesy Ágnes cikke és képriportja 

 

Fotókért klikk a linkcímre: 

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.849704381731103.1073742216.100000746470275&type=1&l=910fb31afe

 


2014. szeptember 19-én  személyes találkozó keretében mutatták be Böröcz József  55 év a magyarság szolgálatában, A Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetségének 55 éve című Zürichben megjelenő kötetet.

A dokumentumokban gazdag, képekkel illusztrált könyvet Szőcs Géza József Attila-díjas erdélyi magyar író méltatta, aki a diktatúra évtizedeiben épp Böröcz Józsefnek köszönhetően kapott menedékjogot Svájcban, ahol 3 „titkos” évet töltött. B. Szabó Péter, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel.

Böröcz József  mintegy 800 menekültnek segített letelepedni Svájcban 1969 és 1991 között. Ezekben az évtizedekben több, mint 1000 embernek szereztek állást, mintegy 300 családnak lakást.

Alábbi cikkemet évekkel ezelőtt írtam. Ám Böröcz József képletesen szólva azóta sem ment nyugdíjba… Időközben feleségét, Müller Rosmarie-t elveszítette. Ma már lassúbb tempóban, de még 92 esztendősen is segíti, támogatja rászoruló magyar honfitársait. Életének lényege az emberszeretet, az emberbecsülés, a gyenge, a bajba jutott, a kiszolgáltatott, védtelen ember támogatása. Jóska bátyám, Isten éltessen sokáig és tartsa meg jó szokásaidat!  Frigyesy Ágnes

 

 

Évek óta atyai barátomnak tudhatom Böröcz Józsefet, aki Zürich mellett élve évtizedek óta segít nehéz sorba jutott magyar testvérein. Éljenek akár Svájcban, Magyarországon, Erdélyben vagy Délvidéken. Áldozatos munkája elismeréseképp évekkel ezelőtt Magyar Örökség Díjban részesítették. Dobos László felvidéki író laudációjában akkor a következőket mondta róla: „Böröcz József élete nemes lelkével, a mások létéért vívott küzdelemben nőtt naggyá. Életműve azonos rangú minden más, Magyarországért és magyarságért tett és végzett nagy cselekedettel… Életének lényege az emberszeretet, az emberbecsülés, a gyenge, a bajba jutott, a kiszolgáltatott, védtelen segítése.

          Ezt tette és teszi élete hosszán. S ez nem bibliai szamaritánuskodás, hanem természetesen vállalt áldozat. Ez a magatartás is nemzeti érték. Az ember-magyar szolidaritás, az emberi méltóság védelme, a sorsok egyengetése, a tehetség támogatása is történelmi és jelenbeli érték – nemzeti s erkölcsi magaslat. Ez is alkotás, ez is cselekvés.”

           De honnan indult Böröcz József életútja? A II. világháborúban a front visszavonulásakor Krasznahorka mellett magyar katonaként megsebesült, s innen került a bécsi hadikórházon keresztül Bajorországba amerikai fogságba. Onnan Münchenbe szökött, s végül Svájc, Thalwill lett az otthona. Szabónak tanult. 1950-ben belépett a Svájci Keresztény Szakszervezetbe. Zürich városa 1986-ban „iparbírónak” nevezte ki, 80 éves koráig tartó hatállyal. 1958-ban  részt vett a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetségének megalakításában. 1962 óta elnöke volt a szervezetnek.

         Kezdetben Svájci Keresztény Magyar Munkásszövetségnek nevezték a szervezetet. Később változtatták Munkavállalók Szövetségére, hisz ekkorra a magyar menekültek jelentős többsége nem munkásként kereste kenyerét, hanem értelmiségi pályákon helyezkedett el. A Szövetség kezdettől fogva máig tagja a svájci Keresztény-Nemzeti Szakszervezetek Szövetségének. Ennek értelmében a magyar szakszervezetek tagjait munkaügyekben támogatásban és ingyenes jogvédelemben részesítik.

          B. Szabó Péter, a Szövetség titkárának összefoglalója szerint: A Szövetségnek minden Svájcban élő magyar származású egyén tagja lehet. A Szövetség nevében viseli ugyan a keresztény jelzőt, de tagjait nem valamely felekezet, hanem a magyarsághoz való tartozás alapján szervezik. Nem tesznek különbséget katolikus, protestáns vagy akár zsidó vallású magyarok között. 
         Az alapítás után néhány esztendővel az akkori elnök, Hanzély Menyhért a Szövetség feloszlatását javasolta, mert a tagság többsége nem fizetett tagdíjat. A zürichi csoport vezetője, Böröcz József néhány társával együtt megakadályozta a feloszlatást, s ekkor a Szövetség központját Oltenből Zürichbe helyezték át. A szervezet elnöke jelenleg is ellenszolgáltatás nélkül végzi áldozatos tevékenységét. A Szövetség fontosnak tartotta a magyar menekültek betegségbiztosításának rendezését. A Svájci Keresztény-Szociális Betegbiztosítónál több mint kétezer magyar családnak sikerült előnyös kollektív betegbiztosítást kötnie. Komoly feladatot jelentett: a tagság számára megfelelő munkát és olcsó lakást szerezni. A tagoknak költözködési pótlékot, házasságkötés és gyermekszületés esetén pedig egyszeri gyorssegély kifizetését garantálja az alapszabály.

           A Magyar a Magyarért akció keretében mintegy 700 menekült telepedhetett le Svájcban. A menekülteknek kezdeti anyagi gondjaik enyhítésére hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt biztosított a Szövetség. 
          A svájci magyarok legnagyobb és anyagilag legerősebb szervezeteként állandó jelleggel támogatták a németországi Burg Kastl-i magyar gimnáziumot. A helyi magyar szervezetekkel és egyházakkal karöltve kivették részüket a nemzeti ünnepek szervezésében, továbbá támogatták a magyar könyvkiadást.

           A Szövetség fennállása óta támogatja a magyarországi és az elszakított területeken bajbajutott honfitársainkat. Elnökének közbenjárására 2001 áprilisában például 47 tonna, több mint egymillió svájci frank értékű élelmiszeradományt juttattak el Magyarországra és Kárpátaljára. De Erdély, sőt Délvidék sem maradhatott ki a támogatandó területek közül. Összességében 14 teherautónyi, 170 tonna élelmiszert juttattak el az érintett országokba. 
         De Böröcz József áldozatos emberszeretetére vall Duray Miklós támogatása, vagy amikor Szőcs Gézát a románok kiutasították Erdélyből, kieszközölte, hogy Svájcban menedékjogot kapjon a neves költő. Ha tehette, Böröcz József a Szövetség nevében szót emelt a bebörtönzött vagy üldözött magyarok érdekében az EBEÉ-konferenciákon is.

           Jelenleg legnehezebb feladataik közé tartozik a munkanélküliek és kisebbségben élő magyar honfitársak megsegítése. Böröcz József, noha betöltötte 92. életévét, ma is áldozatosan végzi magyarságmentő misszióját. 
          Legutóbbi Magyarországon tartózkodásakor felidézte a Ceauşescu-rendszer Romániájában tett látogatásának egyik epizódját: – 1987-ben Kolozsváron jártam, mint turista. Reggel a Continental hotelban megjelent két furcsa ember, az egyik román volt, és kérték az útlevelemet ellenőrzésre. Mire föl? – kérdeztem, nekem van vízumom, mit akarnak? – Az nem elég, ők látni akarják az útlevelemet, s a főnök, Popescu azt akarja, menjek be hozzá! Nem kísértek be, hanem azt kérték, egy órán belül legyek a Securitatén. Érkezésemkor már várt a két férfi az ajtóban. Ott bevezettek egy szobába. Négyen ültek egy magasabb pódiumon, velem szemben ült a tolmács, balról a tiszt, aki kihallgatott, jobbról pedig még egy ember. Összesen heten voltak, én pedig egyedül. Bezárták az ajtót, de nem ijedtem meg, mert ismerőseimtől hallottam, hogy így félemlítik meg az embert. Első kérdésük így szólt: – Miért jöttem Romániába? Azt válaszoltam: errefelé nagyszerű a levegő, Zürichben sajnos légköri nyomások vannak. Továbbá ha a marosszentgyörgyi fürdőben fürdök, érzem, hogy az ízületeimnek milyen jót tesz. Ezért jövök ide – válaszoltam. Mire ők azt mondták: – Őszinte legyek, mert ellenkező esetben nem engednek Romániába. Azt válaszoltam: – Meggondolom, akarok-e ide jönni ismét, ahol kihallgatnak egy turistát. Voltam már a kommunista Jugoszláviában, de ilyesmi nem történt velem. Később arra kértek, mondjam el időrendben, merre jártam. Említettem nekik Kalotaszeget, de mivel nem kérdezték, melyik faluban jártam, mindent nem árultam el nekik. Erre ők felhozták Dést és Széket. Igen, valóban ott is jártam – mondtam nekik.

          – Tehát pontosan tudták, merre járt.

          – Igen. Bizonyára kísértek végig az úton. Elmeséltem nekik, hogy életem legszebb esküvőjét láttam Széken. – Kivel beszéltem, kikkel találkoztam? – érdeklődtek tovább. – Forrófalván jártam, mert az ismerősöm fia ott református lelkész, és megszületett a gyermek, tehát megnéztük. Ekkor a tolmács azt kérdezte, melyik úton mentem Forrófalvára? – Maga nagyon jól tudja, hisz csak egy út vezet Forrófalvára Kolozsvárról – mondtam. Majd továbbfaggatóztak: – Kivel mit beszéltem? Beszéltem-e vallásról? – Miért, itt ilyen problémák is vannak? – tettem fel a naiv kérdést.

          Ekkor témát váltottak és azt kérdezték: egyetértek-e azzal, amit a müncheni Nemzetőr ír. – Ha meg tudják mondani, melyik cikkről beszélnek, hozzászólhatok, de így összességében nem mondhatok véleményt. De – válaszoltam nekik, nekem nem kell olvasni a Nemzetőrt, mert a tegnapelőtti zürichi újságban bent volt, hogy maguk megverték Szőcs Gézát Kolozsváron. Erre zavarba jöttek és azt kérdezték, összejárok-e Tollas Tiborral? Hogy járnék össze vele, amikor ő Münchenben él, tőlem legalább 300 kilométerre. – Ismerem-e Tollas Tibort? – Hogyne, láttam már rendezvényeken, nagy közszeretetnek örvend. Mikor idáig jutottunk, ezt a témát abbahagyták. Továbbkérdeztek, hogy kiknél jártam és mit beszéltem, illetve hová készülök még? Amikor véget ért a beszélgetés, négy szekus autó kísért, s ketten már ott vártak annál a papnál, ahová megérkeztem.

             Elővigyázatossági okokból, mielőtt elmentem volna a rendőrségre, betértem az apácákhoz, és otthagytam náluk minden pénzt és iratot. Ha véletlenül megmotoznának, ne legyen semmi nálam.

           – Vitt támogatásokat?

           – Persze, és nem akartam, hogy megtudják a pontos címeimet. Minimum két óráig tartott a beszélgetés. A végén megkérdezték, hogy ki vagyok. – Amit maguk gondolnak. Érdeklődtek, milyen szervezetek működnek Svájcban. Erre a kérdésre azt válaszoltam: Zürichben van egy magyar egyesület, s minden évben megszervezik a zürichi magyar bált, ahol legalább ezer ember van jelen. A tolmács megkérdezte: – Isznak-e ott pálinkát? – Nem, ott ilyen büdös dolgot nem isznak. Amikor megkérdeztem, miért nem Popescu kérdez, a tolmács azt hazudta, hogy ő Popescu. Erre megcáfoltam őt. Begurult, hangoskodni kezdett, mire azt mondtam neki: – Ne felejtse el, lehet, hogy szegény erdélyi magyarokkal így beszélhet, de én svájci állampolgár vagyok, és maga velem így nem beszélhet. Meglepődött. A végén, mikor ismét megkérdezték, hogy ki vagyok, azt válaszoltam: tagja vagyok a Svájci Keresztény Szakszervezet „központi bizottságának”, ahol tegező viszonyban állok a képviselőkkel. S a svájciak annyira szeretnek, hogy kineveztek „iparbírónak”. Utazásom előtt nálam járt az a bankár, aki maguknak hozza a pénzt, ha önök fizetésképtelenek. Abban állapodtunk meg, ha hazaérek, beszámolok az utamról! Természetesen el fogom neki mesélni, hogy engem kihallgattak órákon át. Popescu ekkor szép utat és jó nyaralást kívánt. Én pedig azzal búcsúztam: feltételezem, hogy lesz kíséretem…

           Böröcz József, a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetségének elnöke azóta is többször járt Erdélyben. Kérdésemre, vajon hány embernek segített eddig életében, azt válaszolta: több ezernek. Mai napig segít, végzi szeretetszolgálatát. Isten éltesse Őt sokáig magyarságunk javára!

 

                                                                                                                                                            Frigyesy Ágnes

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 79
Heti: 226
Havi: 1 062
Össz.: 120 273
Oldal: Böröcz József könyvbemutatója-Frigyesy Ágnes cikke
Erdélyi Szövetség - © 2008 - 2018 - erdelyi-szovetseg.hupont.hu