Erdélyi Szövetség

"Széles körben ismertetnünk kell a félrevezetett világgal a valóságos magyar múltat, s az igazság feltárása által vissza kell szerezzük szétszakított népünk önrendelkezési jogát" (Wass A)

Tisztelt Uram/Hölgyem!

Szövetségünk az alábbi tevékenységének támogatására kéri az adója 1%ának felajánlását:

Adószámunk: 19013055-1-41  

(A NAV honlapján: https://eszja.nav.gov.hu/)

                              

A területi autonómia kivívásáig közbenső lépésnek tartjuk az egyházi-kulturális autonómiát; vagyis az egyházközségek köré szerveződő kulturális élet felerősítését. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani az egyházközségi közkönyvtárak kialakításával.   Könyveket szállítunk ki Erdélybe a katolikus és unitárius egyházközségeknek.

2017-től kiemelten támogatjuk a Romániai Falugazda Szövetséget; a szórványfalvak falugazdáinak ellátását használt kisbuszokkal, mert a magyar anyanyelvű (esetleg lelkész) falugondnok az anyanyelvű ügyintézője az időseknek és tolmács; aki egy-egy magyar iskola központba viszi naponta a környék magyar gyermekeit, megszervezi a közösség hagyományápoló rendezvényeit, falunapokat, nemzeti ünnepeiket. Az utóbbi években a máramarosi Szent Judás Tádé Egyesületet és a hozzá kapcsolódó civil szervezeteket segítjük karácsonyi adománygyüjtéssel, pályázatírással, szervezési segítséggel.

Az Erdélyi Szövetség többévi előkészítő munka után Fővárosunkban az első emléktáblát avatta fel ünnepi üléssel összekötve Orbán Balázsnak a Székelyföld első leírójának a Budapest- Kálvin téri Református Egyházközség gyülekezeti termének külső falán.

Az„Ellenpontok" folyóirat létrejöttének 30. évfordulója alkalmából  „A demokratikus ellenzék Lengyelországban és a Kárpát-medence magyarok lakta részein az 1980-as években" c. 2012. évben a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltárával közösen szervezett konferenciánkkal a  lengyel- erdélyi kapcsolatokat erősítettük.   Az erdélyi felsőoktatás helyzetét gondjait a  2015. évben  szervezett konferenciánkon mutattuk be.

NEA támogatással 2014. novemberében rendezte meg az Embermentés a vészkorszakban című, a Holocaust 70. évfordulóján rendezett tudományos konferenciát, bemutatva azt az embermentő tevékenységet, amely a vészkorszakban üldözöttek, zsidók megmentése érdekében folyt  a Kárpát-medencében. (Internetes folyóiratunk: http://erdelyiszovetseg.hu/) 2016-ban kiadtuk – miniszterelnöki támogatással -  angol-német nyelven az Embermentés a Vészkorszakban   c. kötetünket, hogy a kormányunk kezébe adjunk egy angol-német nyelvű kiadványt, és elkezdtük eljuttatását külföldre az egyetemi, illetve az állami nemzeti könyvtárakba az országimázs javítására. A tengeren túlra a digitális formában juttattuk el.

Szervezetünk internetes felhívás mellett maga is gyűjtött 20 Ezer CHF összeget alelnökünk segítségével Svájcban  a Nagykàrolyi ref. Kàlvin Központra, amely ökumenikus kulturális központja lett a partiumi ifjúságnak és időskorúaknak.

Fontosabbak az Erdélyi Szövetség 2021.évi tevékenységéből: 

A Jó Isten megadta nekünk azt a kegyelmet, hogy embertársainkon, erdélyi testvéreinken ha kis lépésekben is, de segíthessünk; hozzájárulva kormányunk fantasztikus eredményeihez, amelyeket külhoni magyar testvéreinknél járva lépten-nyomon megtapasztalhatunk! Ha nem is találkozhattunk klubnapokon a pandémia miatt, mégis tagtársainkkal komoly munkát végezhettünk:

                       

  1. Hamarosan elkészül B. Szabó Péter Svájcban élő alelnökünk által szorgalmazott, a svájci JURA tartomány önrendelkezéséről szóló könyv fordítása, amely újabb ötleteket, módszereket mutatva be segítheti az elszakadt magyar területek önrendelkezéséért folyó harcot.
  2.  Az identitást erősíti Kiss András a készülő térképeivel, s Lados Balázs és Faragó Imre által készített székelyföldi munkafüzettel, mellyel a történelmi/földrajzi ismereteket mélyíthetik el a tanulók. (Idén ennek jövő évi erdélyi terjesztésére, bemutatására pályáztunk.)
  3.  Kovásznán a Kőrösi Csoma konferencia napokon átadtuk az Erdélyi Szövetség ajándékaként a mintegy 100 könyvből álló tibetológiai gyűjteményt a létesülő Kőrösi Csoma Sándor Emlékház szakkönyvtára számára. (Július 1.)
  4.  A Székelyföld megbecsülését, szülőföldjük megismertetését szolgálta a diákoknak meghirdetett, idén záruló Orbán Balázs pályázatunk is, amelyet Bálint Domokossal, a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány elnökével együttműködési szerződésben szerveztünk 2019 óta. Kiosztottuk Gondos Annával az Orbán Balázs Emlékverseny díjait Székelylengyelfalván: Szép szejkefürdői megemlékezést követően a versenyzőkkel együtt megkoszorúztuk Orbán Balázs sírját, megtekintettük a most megnyílt Orbán Balázs Emlékházat - Kápolnási Zsolt történésztanár, kinti szervezőnk segítségével (az Emlékház egyik alapítója).  Minden diák kapott könyveket, mindenki megkapta Balázs Ádám szerkesztésében most megjelent Orbán Balázs: Utazás Keleten c. munkáját (Kritérion, Kolozsvár), megvendégeltük őket Székelylengyelfalván (Bálint Domonkos a helyi asszonyokkal szervezte meg a kultúrházban Július 3án. Köszönjük Orbán Rékának az általános iskolásoknak szóló vetélkedő kérdései összeállítását. A két legszebb dolgozatot feltesszük folyóiratunkba.
  5.  Részt vettünk Magyarzsákodon  Balázs Sándor unitárius lelkészt búcsúztató istentiszteleten és az azt követő ünnepi ebéden (a képen a főasztalnál ülünk Bálint-Benczédi Ferenc püspök úrral együtt), ahol külön megköszönték Szövetségünk rengeteg anyagi támogatását (pályázatok, kisbuszok) és a templomban szólhattunk Szövetségünk nevében (Július 4)
  6.  Szakmai napok Baranyában, Somogyban     (2021.07-08- 2021.07. 10.program)Szigetvári csoportunk óriási munkát végzett: Fontosnak ítéljük meg a helyi állattartási, növénytermesztési támogatások kihasználását, kapcsolódva  külügyminiszterünk tőkekivitelt célzó kezdeményezéséhez: ezért ismertettük meg a máramarosi polgármesterekkel a katádfai, rózsafai példát, a Ternero kft bárányfeldolgozóját. A látottak alapján a jövőben települések közötti testvérkapcsolatok, iskolák közötti testvérkapcsolatok indulnak el. Szakmai téren az együttműködés folytatása várható. Tar Miklós polgármester értékelését idézzük a Szigetvár környéki szakmai programokról:

„Partiumi településvezetők, szakemberei számára szervezett tapasztalatcserét július 8-10-e között a budapesti székhelyű Erdélyi Szövetség. 

 Július 8-án, a  program első napjának délutánján Szigetváron, iskolaigazgatókkal, tanárokkal találkozott a partiumi küldöttség, amelyen a községek közötti, testvériskolai kapcsolatteremtés témakörben cserélték ki tapasztalataikat a résztvevők.

Másnap, július 9-én, Hetesközségben, a helyi bárányfeldolgozás részleteiről, termékértékesítési módszerekről és pályázati együttműködési lehetőségekről tartottak ismertetőt a házigazdák. 

Rózsafán, Király Norbert polgármester, a közmunkás romák bevonásával szervezett növénytermesztés 2 éves tapasztalatait ismertette, majd a tanácskozás befejeztével a környék egyik nevezetességét, Szigetvár várát is meglátogatták a delegáció résztvevői .

Július 10-én Bánfalván Szabó Melinda polgármester a megújuló munkalehetőségeket és a szakmai képzést biztosító közmunkaprogram részleteit ismertette, de szó volt a helyi növénytermesztés, állattenyésztés, saját feldolgozásának és értékesítésének tapasztalatairól is. 

Katádfa településen, Szabó Miklósné polgármester, a fenti eljárások és megoldások több mint 10 éves gyakorlatának tapasztalatait ismerteti , amelyet EU-s pályázati programot nyerve működtetnek. Itt szóba kerültek a lehetőségek mellett az alkalmazások során megtapasztalt buktatók is, de képet kaphattak a település vezetők az eredményekről a program szociális-kulturális hatásairól a helyi közösségek életére. 

 A résztvevők úgy értékelték, hogy helyszíni terepszemléken tartott programismertetők közben felmerült együttműködési lehetőségek további távlatokat nyithatnak a településfejlesztések terén. ”

7.     Fontosnak tartjuk az identitás erősítését az erdélyi témájú alkotások támogatásával, Erdély kimagasló személyiségei hazai bemutatásával is. Poór István filmrendező megkeresésére erdélyi kapcsolatainkat felelevenítve segítettük elő az erdélyi színészekkel készült Eucharisztia c. filmjének forgatását, elkészítettük a film pályázati dokumentációját.  A statiszta szerepeket a magyarzsákodi asszonyok, férfiak adták, hiszen a felvételek jelentős része is ott készült Balázs Sándor unitárius lelkész (együttműködő partnerünk) szervezésével; aminek kapcsán nemcsak az ott élők hitét, hanem  lakóhelyükhöz való ragaszkodásukat is megerősítette.

 

Honlapunk: http://erdelyi-szovetseg.hupont.hu.

    

Köszönjük:    Budapest, 2021.április2o.

                                                                                                              Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa elnök

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 36
Heti: 171
Havi: 2 360
Össz.: 241 791
Oldal: 1%-ot e célokra kérjük
Erdélyi Szövetség - © 2008 - 2024 - erdelyi-szovetseg.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat